A lámpás nyomában - Egy elképzelt könyv

2018. február 14., szerda

A lámpás nyomában

T.C Lang regénye sokáig kerülgetett. Ugyan tudtam, hogy eljön az nap, amikor elolvasom a regényt, az élet valahogy úgy hozta, hogy egy évet várnom kellett rá. Picit félve kezdtem neki, hiszen jó angyalos fantasyt még nem igazán olvastam, de a negatív érzéseim hamar elillantak, hiszen  ez a rendkívül fordulatos, izgalmas és humoros történet egy perc alatt beszippantott.

Az angyalos történetekről valamiért mindig John Travolta jut eszembe. Valamiért a Michael című film mély nyomokat hagyott bennem, pedig egyáltalán nem nevezném kiemelkedő alkotásnak, talán ezt alá is támasztja az a tény, hogy egy délutáni matinén láttam valamelyik kereskedelmi csatornán. Hogy miért jutott ez eszembe? Talán azért, mert az ilyen történetek megalkotásakor a szerzők hajlamosak radikális túlzásokba esni. Az angyali karakterekkel ugyanis világokat lehet megváltani, biblikus eredetük és alapvetően jóságos jellemük miatt sokan nem képesek arra, hogy az angyalokat valódi árnyalt, jellemmel rendelkező karakterekként ábrázolják. Hiszen az angyalok szerepe a popkultúrában sem az, hogy saját lelki konfliktusaikat próbálják megoldani, ők ugyanis a JÓ őrei, nincs szükségük jellemre, hiszen ez gátolná őket a feladatuk elvégzésében. Minél árnyaltabb ugyanis egy karakter, annál átélhetőbbek a drámái, és ő maga is egyre több eszmét kérdőjelez meg. 

A lámpás nyomában azonban képes arra, amire a műfajában kevesen. A történet szerint Ronael, az angyal feladata az, hogy visszaszerezze az Alvilágból az ellopott lámpást, amihez azonban az emberek között rejtőző Lovasok segítségére van szüksége. Noha már ez az alap is sok izgalmas megoldást feltételez, a hősünk sorsa akkor válik igazán bonyolulttá, amikor megismerkedik Sarah-val, akibe végzetesen egymásba is szeretnek. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, amit T.C. Lang jól meg is fogalmazott: hiszen a szerelmesek néhány nyilvánvaló ok miatt egyáltalán nem lehetnek egymáséi. Ez a konfliktus teszi a regényt igazán érdekesé, hiszen főként Ronael szemszögéből az, hogy felismeri a szerelmet, megismeri az érzést, és megpróbálja azt az adott lehetőségek között megtapasztalni és átérezni, teszi lehetővé azt, hogy egy alapvetően egysíkú karakter árnyaltabbá váljon, hiszen rengeteg érzelmet kell megismernie és elkülönítenie egymástól, ami egyáltalán nem könnyű feladat. 

A regény alaposan kidolgozott, és nem csupán egy jó-rossz közötti harcot vázol fel nekünk, hanem azzal a kérdéssel is hosszasan eljátszadozik, hogy hol a határ a mesevilág és a valóság között. Kicsit olyan tehát mint egy felnőtteknek szóló mese, amit az dialógusok és a megdöbbentő, izgalmas fordulatok tesznek érdekessé. A vége pedig akár egy hollywoodi zárlat is lehetne, nehéz lenne  bővebben bármit is írni róla úgy, hogy ne legyen spoiler benne, úgyhogy csak ennyit mondok: katartikus. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?

Egyetértesz? Valamit hiányolsz? Eszedbe jutott valami, esetleg hozzáfűznéd a Te véleményed is? Ne habozz! Írd meg kommentben és beszélgessünk egy jót! :)